Csúnyácska, de finom: a zeller

Ki ne ismerné a zellert? Ezt a hatalmas, szépnek nem nevezhető gumót, amit gyakran vásárolunk, ha például finom húslevest akarunk főzni. Igazi csoda, nemcsak a levesekben, hanem mártásokban és salátákban is.

Vannak, akik nem szeretik, vagy legalábbis nem szenvedik az illatát, sőt néhányan még allergiásak is rá. A szárzeller a gumós zellerrel szemben egy modernebb gasztronómiai alapanyagnak számít. Gyerekkoromból például csak az amerikai sorozatokból emlékszem rá, ahol a szereplők lassan kevergették vele a Bloody Maryjüket, vagy elegánsan fogyasztották a segítségével a mártogatósokat. Nekem pedig fogalmam sem volt róla, hogy tulajdonképpen, mi is az.

NEM MINDEN ZELLER EGYFORMA

A zellert a gumójáért, a magjaiért és a száráért termesztjük. Nálunk a gumós zeller a legismertebb. Egész évben kapható, mert sokáig eláll, könnyű raktározni, ám íze nyáron és ősz elején lágyabb, finomabb, illata pedig intenzívebb. A metélő zeller gumója kisebb, levelei viszont gyönyörű zöldek, erősek és illatosak. Pikáns ízt és átütő illatot biztosít az ételeink számára. A már említett szárzeller pedig a gumós zeller közeli rokona, ám kinézetben és ízben is eltér tőle. Friss, lédús, ropogós, és zsenge szára nyersen is isteni.

ZELLER RÉGEN ÉS MA

A zellert állítólag már az ókori egyiptomiak is ismerték, az ókori Rómában pedig vágyserkentőként használták, sőt még Homérosz is írt róla. Európai termesztése csak a XVII. században, a harmincéves háború (1618 és 1648 között zajlott Európában a többféle céllal vívott hadjáratoknak ez a bonyolult sorozata, mely szinte minden régiót érintett – a szerk.) után öltött nagyobb méreteket. A hagyományos zellergumó a magyar konyha számtalan fogásának elmaradhatatlan összetevője, megtaláljuk ugyebár a zöldség- és húslevesekben, a vadasban vagy akár a krumplisalátában is. Gyakran használatos továbbá szószok, pürék készítésekor, de találkozhatunk vele rántott, esetleg sült formában, sőt nyersen is fogyasztható. A szárzeller azonban csak jóval később költözött be a magyar gasztronómiába. Remekül illik salátákba, szendvicskrémekbe, levesekbe, egytálételekbe (például az indiai dahlba), amelyeknek pikáns, ropogós ízt ad. Kihagyhatatlan a nyers zöldséglevekből, amelyeknek állítólag varázslatos hatásokat kölcsönöz.

A LEGEGÉSZSÉGESEBBEK EGYIKE

A zellert számtalan szakértő a világ első 10 legegészségesebb élelmiszere közé sorolja, mert alacsony kalóriatartalmához képest rengeteg vitamin, ásványi anyag és egyéb jótékony anyag található benne. Levélnyele és levelei A-vitamint tartalmaznak, gyökere pedig gazdag B-vitaminban, K-vitaminban, remek folsav-, magnézium-, kalcium-, vas-, foszfor- és nátriumforrás. A zeller továbbá antibakteriális és gombaellenes terpéneket, illóolajokat tartalmaz. Nekik köszönhetően a zeller segít megszüntetni az emésztőrendszer és a húgyúti rendszer gyulladásait. Jótékonyan hat az erekre, a szívre, sőt a pszichére is – vannak olyan pszichológusok, akik pánikrohamokban szenvedő pácienseiknek a zeller fogyasztását ajánlják. A zeller mindemellett csökkenti a koleszterinszintet, a vércukorszintet és a vérnyomást, támogatja az epehólyag működését, segítséget nyújt székrekedésben, puffadásban, továbbá hozzájárul a salakanyagok eltávolításához a testből. A zellerlé állítólag óvja a veséket, a húgyutakat és segít megakadályozni az epekövek kialakulását.

JOKER A KONYHÁBAN

A zeller a konyhában nélkülözhetetlen alapanyag. Legyen szó akár szendvicskrémről, akár a kedvenc zelleres-batátás pürémről vagy akár a zellerzölddel ízesített csicseriborsó-salátáról. Előszeretettel gazdagítom vele a húsleveseket, a zöldségpüréket és a vadételeket is. Egyszerűen isteni! Ráadásul a reggel frissen elkészített zellerlé igazi kényeztető fogás a szervezetünknek.

ALMÁS ZELLERLEVES

HOZZÁVALÓK:

1 lilahagyma, 2 evőkanál vaj, 300 g zellergumó, 1 nagyobb alma, 600 ml zöldségalaplé, 100 g tejföl, 1 evőkanál dijoni mustár, só, feketebors. A  díszítéshez: simalevelű petrezselyem vagy petrezselyemolaj, kruton, esetleg sült bacon vagy parmezánchips. ELKÉSZÍTÉS: A  hagymát, a zellert és az almát meghámozzuk és felkockázzuk. Az olvasztott vajon megpirítjuk a hagymát, hozzáadjuk a zellert, majd az almát. Körülbelül 5 percig pirítjuk, majd felöntjük a zöldségalaplével. Nagyjából 15 perc alatt puhára főzzük, majd robotgéppel turmixoljuk. Tejföllel, mustárral, sóval és borssal ízesítjük. Apróra vágott petrezselyemmel vagy petrezselyemolajjal meghintve díszítjük. Krutonnal, baconnel vagy parmezánchipsszel tálaljuk.

ZELLERLEPÉNY

HOZZÁVALÓK: 1  bögre quinoa, 1  zellergumó, 1  mogyoróhagyma vagy egy kisebb lilahagyma, 1-2  gerezd fokhagyma vagy szárított medvehagyma, 2 tojás, zabpehely a sűrítéshez, só, bors, 1/2 kávéskanál curry, 1 evőkanál apróra vágott, simalevelű petrezselyem, szezámmag a panírozáshoz, olaj.

ELKÉSZÍTÉS: A  quinoát megfőzzük a csomagoláson feltüntetettek szerint. Főzés előtt ne felejtsük el meleg víz alatt alaposan átöblíteni! Ha a quinoa megfőtt, leszűrjük. A  hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, és apróra vágjuk. A  zellert meghámozzuk, majd reszelőn finomra reszeljük. Egy nagyobb tálban összekeverjük a megfőtt quinoát a zöldségekkel, a fűszerekkel, a 2  tojással és a petrezselyemmel. A  keveréket zabpehellyel sűríthetjük. Sóval és borssal ízesítjük. A masszából lepényeket formázunk, amelyeket szezámban megforgatunk. A lepényeket rátesszük egy sütőpapírral kibélelt tepsire, olajjal meghintjük, majd 180 °C-ra előmelegített sütőben, 30 perc alatt készre sütjük. Sütés közben a lepényeket forgatjuk, és ha szükséges, olajjal ismét lecsepegtetjük. A  lepényeket joghurtöntettel, salátával, esetleg főtt burgonyával tálaljuk.

SZENDVICSKRÉM ALGÁVAL VAGY SNIDLINGGEL

HOZZÁVALÓK:

1/2  zellergumó, 1  sárgarépa, 1/2  zöldalma, 1  marék szárított Arame alga szétmorzsolva vagy – a kevésbé bátraknak – felaprított snidling, 1/2 citrom leve, 200 g szemcsés túrósajt, 2  evőkanál majonéz, napraforgómag ízlés szerint, só, bors.

ELKÉSZÍTÉS: A zellert, a sárgarépát és az almát is finomra reszeljük, hozzáadjuk az algát vagy a snidlinget, rácsepegtetjük a citrom levét. Hozzákeverjük a sajtot, a majonézt, a napraforgómagot, majd sózzuk, borsozzuk. A  krémet állni hagyjuk, hogy az alga megpuhuljon, az ízek összeérjenek. Kenyérrel, pirítóssal vagy zöldséggel tálaljuk. Például szárzellerrel!

SZÁRZELLERES FRISSÍTŐ ITAL

HOZZÁVALÓK:

2  szál szárzeller, 1 kígyóuborka, 2 kisebb alma, 2 narancs, 1  kávéskanál frissen reszelt gyömbér, 1/2 citrom. ELKÉSZÍTÉS: A  zellerszálakat megmossuk, felvágjuk. A  kígyóuborkát és az almát meghámozzuk, majd felkockázzuk. A  narancsot meghámozzuk és gerezdekre szedjük. Mindezt betesszünk a turmixgépbe, hozzáadjuk a gyömbért és a 1/2  citrom levét. Az egészet összeturmixoljuk, átszűrve tálaljuk.

 

Forrás: Energy, fotó: kreativfarmer.hu