“Miután a test kellemes melegben pihen, és a lélek megkönnyebbülten „ringatózik”, az Én szabaddá válik arra, hogy szellemi magasságokba emelkedjék. Elérkezett a hálaima ideje. Hogy ez mit jelent? Higgyék el nekem, a hálaimánál nincs hatásosabb altatószer! És ehhez nem kell vallásosnak lenni, még azt sem kell tudni, kinek mond köszönetet az ember, de naponta legalább egyszer – legjobb, ha elalvás előtt – tisztázzuk magunkban, mennyi mindent meg kell köszönnünk. Mennyi okot találhatunk erre mindannyiunk életében! Megköszönhetjük, hogy nem kell éheznünk, hogy nem fekszünk az intenzív osztályon, hogy tudunk mozogni, hogy látunk és hallunk. Hogy szabad országban élünk, békében. Hogy egészséges a gyerekünk, hogy nem vagyunk munkanélküliek, hogy nem az utcán élünk. Hogy iskolai oktatásban részesülhettünk, és talán még szakmát is szereztünk. Hogy vannak körülöttünk emberek, akik szeretnek bennünket… Hiszen semmi sem magától értetődő. Elegendő, ha minden este kiválasztunk egyet az okok közül, amelyek hálára indítanak bennünket, és örülünk neki. Az átérzett hálának hihetetlen gyógyító hatása van: visszavezeti az embert énjének lényegéhez. Lecsillapít minden görcsös vágyat (a kérő imák esetében ez nem így van!), elapaszt minden fájdalmas bánatot, és a horizonton feltűnik annak belátása: „Valóban megajándékozott vagyok. Minden úgy van jól, ahogy van.”
Részlet a Mondj búcsút a kiégésnek c. könyvből.
