Tudtátok? A régiségben az év utolsó 6, és a következő év első 6 napjában kicsit magukba szálltak eleink, számba vettek, terveztek, megálmodtak, megvágytak. Ez a 12 mágikus éjszaka – A 12 mágikus nap/éjszaka nemcsak az elkövetkezendő év időjárását mutatja meg nekünk, hanem választ kaphatunk arra, hogy számunkra mik az igazán fontos feladatok az elkövetkezendő évben. Ha figyelünk a jelekre akár meg is álmodhatjuk. Érdemes elmélyülni, s kapcsolódni az adott hónapokhoz! Ez a 12 nap /12 éjszaka energetikailag az év egyik leggazdagabb időszaka. Régebben ilyenkor nem dolgoztak, és nem is kezdtek bele semmi új dologba, hanem megpihentek és elmélyültek.
12/1 December 26:
január,
Tél,
elengedés,
megpihenés,
újratervezés,
Halak,
lábfej,
Mantra: ÉN HISZEK!
Közös kis önismereti kalandra invitállak Benneteket:
Mindegyik naphoz megosztom Dr. Kun Ágnes Anna által írt gondolat ébresztő kérdéseket, amit érdemes lehet aznap átgondolni. Érdekes felismerések születhetnek, ha az ezek kapcsán felmerült gondolatainkat le is írjuk, sőt, esetleg még az éjszakai álmainkat feljegyezzük. Próbáljuk ki! Szépséges utazást, boldog megértéseket, áldott új esztendőt kívánok!
Ma gondoljuk végig, miben is hiszünk! Mi a hitünk alapja? Mik a hiedelmeink? Vezérlő elv a hit számunkra? Megérlelt tapasztalás, vagy csupán vakhit? Mi jut eszünkbe, ha azt halljuk hit, vagy ha a saját hitünkre gondolunk? Mi az, amit hozunk otthonról, s mi az, ami csak a miénk?
12/2. nap,
December 27.
február,
Tavasz,
új kezdet,
növekedés,
Vízöntő,
lábszár,
Mantra: ÉN KERESEM AZ ÚJAT!
Ma gondoljuk végig, miben keressük az újat? Miben tudunk újítani? Miben kell(ene) elengedni a régit? Mi az, ami megőrzendő? Miben lenne jó nyitottnak lenni az újdonságra? Miben kellene megújulnunk magunknak?
Néhány gondolatébresztő kérdés, hogy könnyebb legyen elindulni a segítségükkel.
12/3 December 28.
🧹 március,
🧹 Tavasz,
🧹 új kezdet,
🧹 növekedés,
🧹 Bak,
🧹 térdek,
🧹 Mantra: ÉN RENDET TEREMTEK!
Ma gondoljuk végig, miben kell(ene) rendet teremteni! A megújulás, újítás sokszor hozza magával az új rend igényét. Kint, a ház körül? Bent, a lakásban? Vagy a gondolatainkban? Lelkiekben? Kapcsolatainkban? Dossziék között? Vagy a kacatos ládikában? Nektek hol lenne a legégetőbb?
Néhány gondolatébresztő kérdés, hogy könnyebb legyen elindulni a segítségükkel. 🙂
#pszichiARTist #12nap12hónap #önismeret #karácsony #christmas #navidad #12mágikuséjszka #12magicalnight #elmélyülés #útmutatás #BrigiRezsóanyu #kiranajoga #foglalkozzmagaddal