Ahogy a versben olvashatjuk: „vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak”. Egyre hűvösebb lesz az idő. Az őszhöz a pezsdítő klíma és a friss levegő képzete társul. A hőség azonban ilyenkor még nem szűnik meg teljesen, süt a nap, és remélhetőleg továbbra is meleg marad az idő. Az idény utáni rövid meleg időszakot kínaiul „őszi tigrisnek” nevezik, amely a magyar „vénasszonyok nyara” idejével egyezik meg. Az ősz a táplálás időszaka – de csak a megfontolt táplálkozásé. Vagyis tekintettel kell lennünk a betegségekre, továbbá a hiányra és a többletre is.
A hagyományos kínai gyógyászat kezelési elve szerint táplálási módszerrel kell kezelni a hiánybetegségeket. Az ételterápia lényege a yin-energia táplálása és a szárazság nedvesítése, amit például méz, szezámmag, dió, földimogyoró, spenót, illetve körte fogyasztásával lehet elérni.
A forró nyártól elbúcsúzva az őszi pezsdítő klímát és a hűvös levegőt köszönthetjük. Ilyenkor a fokozott étvágy elhízáshoz vezethet. Ősszel bizonyos szintű túlsúly megengedett, de nem az elhízott emberek számára, akiknek ilyenkor több alacsony kalóriatartalmú ételt, például vörösbabot, retket, bambuszrügyet, gombát érdemes enniük.
Az őszi nap-éj egyenlőség idején sokan szenvednek az őszi szárazság okozta betegségben. Az egészségmegőrzés szempontjából olyan élelmiszereket javallott fogyasztanunk, amelyek táplálják az energiát és gyarapítják a testfolyadékot. Ilyen étel például a paradicsom, a tofu. Ebben az időszakban a korai lefekvés és felkelés formában tartja az embert.
Nagyon fontos, hogy sokat tartózkodjunk a friss levegőn.
Egyensúlyba kell hozni a yint és a yangot
Az őszi nap-éj egyenlőség az igazi ősz kezdetét jelenti: ekkor köszönt be a hűvös ősz. A délebbre húzódó hidegfront találkozik az egyre enyhébb meleg és nedves levegővel, ebből eső keletkezik, és ennek következtében csökken a hőmérséklet. Ahogy egy szólás tartja: minden egyes őszi eső után hidegebb lesz.
Hasonlóan a tavaszi nap-éj egyenlőséghez, az őszi nap-éj egyenlőség során is hozzá kell szoktatni a szervezetet az idő változásához, meg kell őrizni a yin és a yang harmóniáját a szervezetben. Erre jó módszer a minőségi alvás biztosítása és a pozitív állapot megőrzése – így hozzászokhatunk az őszi időjáráshoz.
Ami az étrendet illeti: a yin és a yang harmóniáját szem előtt tartva, megfelelően kell táplálkozni. Azok az idősek, akiknek a testében kevés yin és sok yang van, kerüljék a meleg jellegű és a tápláló ételeket. Néhány kivételtől eltekintve a kisgyerekeknek sem tanácsos túl sok, táplálékban dús ételt enniük. A nyálkanedves testalkatú embereknek tilos a zsíros ételek fogyasztása. A bőrbetegségben és asztmában szenvedőknek el kell kerülniük a tengeri ételeket, így például a rákot. A hideg gyomrú embereknek pedig nem szabad nyers és hideg ételeket enniük.
Az őszi nap-éj egyenlőség idején még nem szűnik meg az őszi szárazság, de már nem is olyan, mint az ősz kezdetének langyos szárazsága – ez időszakban hűvös szárazság uralkodik. Ilyenkor édeskés és finom gesztenyés kásával lehet táplálni a gyomrot és a lépet, erősíteni a vesét, a csontokat. Kamillás kásával nedvesíteni lehet a tüdőt, enyhíteni a szárazság által okozott köhögést, gyógyítani a székrekedést. A fent említett két kása nemcsak táplálhatja a testet, de az őszi szárazság által okozott tüneteket is enyhítheti.